A szerkesztőség emberi oldala- Földvári Barbara

Általános vélekedés, hogy a média világa csak igazi nagy halak, vagány, törekvő, ambíciózus, karakán emberek terepe. Ettől is tartva, kicsit félve vittem a magam introvertált személyiségét július elején a Tények szerkesztőségébe. Mihez fogok majd kezdeni én, akinek a szótárában a versenyhelyzet súlytalan, értelmetlen fogalom?

Nem az történt, amire számítottam. A reggeli értekezleten, az elsőn, amin részt vettem, máris javasolhattam témákat. Részt vettem forgatásokon, tanultam, készítettem önállóan is interjút (remegő kézzel), amely adásba került. Ezek mind fontos dolgok és örömteliek is persze, de a legszívmelengetőbb számomra mégis valami egészen más volt.

Minden reggel volt valaki a szerkesztőségben, aki rám mosolygott, másvalaki megkérdezte, hogy vagyok, hogy érzem itt magam. Figyeltek rám. Érdekelte őket, hogy megy a tanulás, hogy hogyan telik a napom. Feladatokat kaptam tőlük és bizalmat.

Én magam hosszútávfutó vagyok, az instant, látványos eredményeket nem tartom sokra, a kitartásban hiszek és hagyom magam sodródni a feladatok felé. Féltem, hogy ennek nem lesz helye majd ott, abban a szerkesztőségben, ahol a nézők figyelme a tét, ahol minden nap a legújabb hírekkel foglalkozunk, ahol a tegnapi hír már avítt, a tegnapelőtti már nem is létezik, ha ma nincs aktualitása.
Tévednem kellett. Néha, a sok sprinter közé beférhet egy maratonista is, vagy akár egy zarándok is, ha éppen véletlenül úgy állnak a csillagok. Köszönöm nekik.

2015. augusztus 17. 10:54