Vezető tanár - Sportriporter szak
Tizenhat évig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy az első magyar magán hírügynökség, a MobilPress főszerkesztőjeként, a szakma minden területén kipróbálhatta magát.
A hírügynökség munkatársai szerkesztették ugyanis több napi-, heti-, és online lap különböző rovatát, országos rádióknak tudósítottak, és műsorokat szerkesztettek, illetve riportfilmeket készítettek televíziós csatornák számára. Akár rekordernek is nevezhetné magát, hiszen a 2000-es sydneyi és a 2008-as pekingi olimpiai játékokról, egymaga 5-5 médiumot is „kiszolgált”.
A sokrétű munka meghozta számára a szakmai elismerést: előbb Nívó-díjat, majd minisztériumi Ezüsttoll-díjat kapott.
Két évig oktatási igazgatóként dolgozott egy médiaiskolában, majd az m1-en futó HungarIQ című műsor főszerkesztője lett.
Jelenleg szabadúszó, egy produceri irodának gyárt filmeket, de íróként is bemutatkozott: Rejtőző kavicsok című regényét, sokan áttörésnek tartják a magyar ifjúsági irodalomban.
Tizenhét éve tanítja a fiatalokat az újságírás alapjaira és vallja: előbb meg kell ismerni az embert, aztán kihozni belőle az újságírót! Hisz abban, hogy a kapuk akkor nyílnak ki a tehetséges fiatalok előtt, ha az iskolában olyan muníciót kapnak, amelynek köszönhetően emberileg határozottá, és szakmailag magabiztossá válnak. Az újságírás fortélyainak átadása mellett, az oktatóknak igenis ösztönözniük kell minden hallgatót arra, hogy legyőzzék korlátaikat, felfedezzék rejtett értékeiket, és elhiggyék: aki tud, és akar, annak mindig akad egy hely valamelyik médiumnál.